Miért fontos az olvasás fejlesztése?
A cikk szerzője, Szalai – Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója.
Az olvasás képessége egy nagyon bonyolult folyamat. Régebben úgy gondolták, az tud olvasni, aki ismeri a betűket. Ma már sokkal inkább a kommunikáció részeként tekintünk rá. Így kijelenthetjük, hogy az tud olvasni, aki a leírt jeleket ( betűket, írásjeleket ) képes dekódolni, azaz leírt szövegből beszélt szavakká alakítani azokat és ugyanakkor a szöveg tartalmát is felismeri. Viszont, ez nem minden gyermeknek megy jól. Éppen emiatt, az olvasás fejlesztése nagyon fontos feladattá vált az utóbbi időkben. Ebben szeretnék most segíteni ezzel a cikkel. Hogyan fejleszd gyermeked olvasását otthon?
Az olvasás tanulása szorosan összefügg az anyanyelv elsajátításával. Amikor a leírt szöveget próbáljuk dekódolni az tulajdonképpen a belső beszéd. Ha a belső beszéd sérült, ha a leírt szövegből nem tudunk információt kinyerni, akkor beszélhetünk olvasási zavarról vagy nehézségről. Figyelmeztető jel, ha az olvasás sebessége vagy minősége nem megfelelő. Fontos, hogy ilyen esetekben a lehető leghamarabb elinduljon az fejlesztése. A legjobb, ha játékos és nem a gyerek számára unalmas módszerekkel.
Az olvasás folyamata
1. a gyerek elkezdi olvasni a szöveget
2. az írásbeli elemeket felismeri
3. jelentést kapcsol hozzájuk
4. ez után kapcsolja a tulajdonképpeni jelentést a fonetikai elemekhez, azaz hangosan felolvassa
5. megérti a tartalmát
Az a gyerek tud olvasni, aki érti is, hogy mit olvas
A néma olvasás mindig gyorsabb, mint a hangos. Viszont a hangos olvasás jobban fejleszti a képességét a kisgyermeknek.
Az első tanácsom tehát az, hogy amennyit csak lehet, olvasson otthon hangosan a gyerek, majd röviden foglalja össze, hogy mit olvasott.
Az olvasás zavara
Ez tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, mely ugyanúgy vonatkozhat az olvasás kisebb vagy nagyobb zavaraira is, azaz az egyes olvasási nehézségektől kezdve, egészen a súlyos diszlexiáig terjedhet. Azaz, lehet úgy is olvasási nehézsége a gyereknek, hogy nem diszlexiás ( a diszlexiáról itt írtam bővebben ).
Mikor beszélhetünk olvasási nehézségről? Először is, nem kell megijedni rögtön, ha jeleket tapasztalunk, ugyanis minden olvasni tanuló gyerekkel megeshet, hogy problémája adódik az olvasás elsajátítása során. Azonban mindenképpen oda kell figyelni a nehézségekre és érdemes velük szakemberhez fordulni, hogy kizárhassuk avagy megerősítést nyerjen a diszlexia. De nem minden olvasási nehézség egyenlő a diszlexiával! Az olvasási nehézség “ olyan rendellenességeket takar, amelyek egyébként ép értelmű, egészséges gyermekeket megakadályoznak abban, hogy a nyomtatott betűsorokat képesek legyenek értelmezni “. (Gósy, 1999, 257. o.)
Az olvasás zavara nem mindig egyenlő a diszlexiával
- az életkornak nem megfelelő olvasási esetleg írási mód
- betűzési hibák, szótagok, betűk felcseréléséből adódóan szótévesztések
- ábécé betűinek nehézkes felsorolása, sorba rendezése
- hasonló sorba rendezési problémák egymáshoz kapcsolódó fogalmak esetében: hónapok nevei, hét napjai, rokonsági fogalmak
- memória gyengesége, leginkább a rövid távú memóriával vannak problémák
- olvasási problémák következtében beszédkészségi problémák, akadozó kiejtés
- problémák következtében pszichikai lemaradás a csoporthoz képest
- visszahúzódó személyiség
- esetleges agresszivitás
Mit olvassunk otthon közösen a gyerekkel?
– versek, gyermekversek
– regények, novellák, mesék
– levelek, képeslapok, táviratok, jegyzetek
– újságok és magazinok cikkei
– időjárás jelentések
– hirdetések
– szójátékok, játékszabályok
– poszterek, útjelző táblák
– karikatúrák, képregények
Néhány hasznos tanács az olvasás fejlesztéséhez:
1. Legyen a gyereknek válogatási lehetősége az olvasnivalók közül. Legyen erre többféle variáció is. A fenti blokkban már említettem néhány ötletet, de a kedvencem a képregény ezek közül. Ebben az esetben ugyanis nincs sok szöveg egyszerre, szórakoztató a történet és a vizuális megjelenítés is segít a szöveg megértésében. Az olvasással kapcsolatos ellenérzéseket is gyorsan leküzdheti a gyerek a képregények olvasgatásával, mert hamar sikerélménye lesz és egyáltalán nem lesz unalmas a számára.
2. Vidd el könyvtárba és hagyd, hogy ott maga válassza ki azt, amit olvasni szeretne. A szabad választás lehetősége nagyon nagy motivációval bír a kisgyermekek életében, mert úgy érzi, maga dönthetett valamiben. A lényeg, hogy ha választott, akkor szánjon is időt a kikölcsönzött könyvre.
3. Olvass neki hangosan Te! Tudom, ez furcsán hangzik, de a hangos felolvasás is rengeteget segít a gyerek olvasási készségeinek. A hallott szöveget kell értelmezni, amit majd később a saját hangos olvasásakor tud hasznosítani. Hangosan felolvasni a gyereknek, nem csak óvodáskorban lehet, kisiskolásoknak is nagyon hasznos.
4. Néha fordítsátok meg a szerepeket és a gyerek olvasson neked hangosan!
A képregények megszerettetik az olvasást
Ékezetes betűkereső
Minden másodikat
Társasjátékokkal
Munkámból fakadóan jött az ötlet, hogy olyan játékokat tervezzek meg, amelyekkel a gyerekek szórakoztatóan gyakorolják az olvasást. Így születtek meg a Játszva olvass! társasjátékai. Ezek “használata” során úgy fejlesztjük az olvasást, hogy azt tulajdonképpen a gyermek észre sem veszi, hiszen társasozik közben. Ötvözve van a szórakozás a fejlesztéssel és minősági időt tölthet el együtt a szülő és gyerek. Nincs ellenállás, hogy tanulni kell, nincs vita szülő és gyerek között, hiszen játszani, mindenki szeret, kicsik, nagyok egyaránt. Nézz szét a webáruházamban a játékok között.
Fejlesztés társasjátékokkal
Az abc gyakorlása játékosan
Betűmix játék
Scrabble
AJÁNDÉK, NYOMTATHATÓ FEJLESZTŐ JÁTÉK!
Segítség a „k-g” hangok megkülönböztetéséhez
Bingó - ingyenes társasjáték
Kérd a Bingó ingyenesen letölthető társasjátékot, amely szórakoztató és hatékony módja diszlexiás gyermeked fejlesztésének!
Diszlexia - Az olvasás zavara
Tudj meg többet a diszlexiáról ebben a cikkben!
Diszgráfia - Az írás zavara
Ebben a cikkben mindent megtudhatsz a diszgráfiáról!
Diszkalkulia - A számolás zavara
A számolási zavarraól, azaz a diszkalkuliáról írtam ebben a cikkben részletesen!
Kulcsár - féle komplex mozgásfejlesztés
Nem csak személyesen de akár már ONLINE IS ELÉRHETŐ!
NILD Tanulás Terápia
Balassagyarmat, Pásztó és Szécsény környékén.
Iskola előkészítő foglalkozás
Játékos tanulást elősegítő foglalkozások nagycsoportos óvodások részére.
GOH - GMP Beszédészlelés vizsgálat és fejlesztés
Nehézségei esetén a gyermek iskolai teljesítménye kudarcossá válhat.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.