Rólam

Tapasztaltál már hasonlót gyermekednél vagy diákodnál?

N

Nem megy a tanulás

Nem megy az olvasás, vagy az írás vagy a számolás, esetleg ezek kombinációja. Pedig a szülő, gyerek mindent megtesz ezért. De nem. Ezekben az esetekben előfordulhat, hogy valamilyen részképesség zavar áll a háttérben.

N

Nem szeret iskolába járni

Nincs sikerélménye a gyereknek. A többiek kinevetik, ne adj isten, csúfolják is. Nem tudja időben befejezni a feladatokat. Már reggel szorongva ébred és sírva kéri, hogy ne kelljen suliba mennie.

N

Magatartás problémái vannak

Nagyon sokszor az iskolai rossz viselkedés hátterében tanulási nehézségek állnak, amit a gyerek a nem megfelelő viselkedésével kompenzál. Ezekben az esetekben is érdemes megvizsgálni az esetleges részképesség zavarokat.

Miért pont én tudok segíteni?

Szalai-Lászlók Kitti vagyok pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus

Már gyerekként is nagyon szerettem a társasjátékokat és kátyajátékokat. Nálunk a nyáriszünet, hétvégék, ünnepek mindig a játékról szóltak. A nagy család összejött a nagymamámnál, felnőttek és  a gyerekek együtt kártyáztak, társasoztak. Ezek az alkalmak mára már ritkábbak lettek, de az ünnepekkor továbbra is megmaradt ez a hagyomány nálunk. Emiatt mindig is nagyon szerettem a játékokat  megtervezni és kitalálni, amit később a munkámban használni is tudtam.
A munkám során sokszor találkozom olyan gyerekekkel, akiket csak játékos módszerrel lehet rávenni a tanulásra, innen jött az ötlet hogy olyan játékokat tervezzek, amelyekkel a tanulás szórakoztató is lehet.
Egy nyáron nehéz időszakon mentem keresztül és akkor döntöttem úgy, hogy a gyorsan megrajzolt játékokat elkészíttetem grafikussal, hogy mások is tudják használni és megkönnyítsem a pedagógusok, szülők és gyermekek helyzetét.
Majd az élet úgy hozta, hogy a kisfiammal veszélyeztetett terhes lettem és pihennem kellett 9 hónapot. Akkor döntöttem úgy, hogy megtanulom, hogyan kell elkészíteni az általam tervezett társasjátékokat és innentől kezdve én készítem el őket. Kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy egy játék minél több képességterület fejlesztésére is alkalmas legyen.

Szolgáltatások

Nem csak fejlesztő játékokkal tudok segíteni, hanem igénybe vehetőek képességfejlesztő szolgáltatásaim is, melyek a gyermek fejlesztendő területeire fókuszálva személyre szabottak  minden esetben.

mozgásfejlesztés terápia

Kulcsár - féle komplex mozgásfejlesztés

A fejlesztést lehetőség van online is igénybe venni az ország bármely pontjáról! A módszer lényege, a mozgáson keresztül való tanulás, fejlődés és ismeretszerzés.

NILD Tanulás Terápia

NILD Tanulás Terápia

Komplex fejlesztő terápia tanulási nehézségekkel vagy beilleszkedési zavarokkal küzdő óvodások és kisiskolások számára. A tanuláshoz szükséges képességeket és részképességeket fejleszti.

iskola előkészítés szolgáltatás

Iskola előkészítő foglalkozás

Készülj velem a boldog, nyugodt, magabiztos és zökkenőmentes iskolakezdésre! Játékos tanulást elősegítő foglalkozások 5 – 6 éves nagycsoportos óvodások részére.

mozgásfejlesztés terápia

GOH – GMP Beszédészlelés vizsgálat és fejlesztés

A beszédészlelés és a beszédértés megfelelő szintje elengedhetetlen az olvasás és írás elsajátításához. Nehézségei esetén a gyermek iskolai teljesítménye kudarcossá válhat.