Interjú a SzóKImondóka játékok megálmodójával

 

Miller-Ferjentsik Viola végzettségét tekintve szociálpedagógus, a SzóKiMondóka játékok kitalálója, 3 gyerekes anyuka, akinek a környezetvédelem az életében mindig is fontos szerepet töltött be.

1. Mi inspirált a SzóKiMondóka játékok megalkotásában?

 

Saját gyermekemmel játszottam nyelvi játékokat annak érdekében, hogy külföldön élve is jól megtanuljon magyarul. A szókártyákra nagyon jól reagált, gyorsan tanult a segítségükkel új szavakat, amiket aztán mondókákon keresztül ismételgettünk. Készítettem róla videót is, amire kiírtam a szavakat, amiket így látott, hallott, kimondott – ami nagyban segítette a nyelvi fejlődését. 2 éves korára több, mint 60 szót felismert és nagyon büszke volt a tudására. Magától is „olvasott”, azaz lapozgatta a könyveket és mondta fennhangon a mesét – azóta is könyvmoly, magától, örömmel és jól olvas.
A videót, szókártyákat odaadtam anyukáknak, hogy próbálják ki saját gyerekeikkel is – a visszajelzések alapján vettem rá magam, hogy megalkossam a játékcsomag sorozatot.

Szókimondóka

2. Milyen korosztálynak és kiknek ajánlanád a SzóKiMondóka játékcsomagokat?

Minden szülőnek, aki otthon van gyermekével, mert segítség a napok tagolásában, fejlesztő foglalkozások beépítésében a napirendbe, az óvodára, iskolára való felkészítésben.
1 éves kortól már lehet kezdeni a szókártyákkal, ami sokat fog segíteni a beszédindításban, a beszédhez kapcsolódó sikerélmények gyűjtésében. 2 éves kortól már lehet nézni interaktív filmjeinket, amelyek segítségével további motiváció nyerhető a mondókázáshoz, a szavak kimondásához és a szájközeli felvételek a beszédfejlődésben is segítenek. A közös olvasás ezzel párhuzamosan elkezdhető akár önálló mesekönyveinkkel, akár a játékcsomagokba került könyvekkel, a szókártyákkal együtt olvasva azokat.
A megkésett beszédfejlődésű gyermekeknek kifejezetten ajánlott, hisz a szókártyák segítségével könnyen lehet az első szavakat játékosan kihúzni a gyermekből. Fontos az is, hogy sikerélménye lesz a kommunikációval, ha a szülő a közös játék során megdicséri és ez adja a gyermek motivációját a további játékra.
A külföldön nevelkedő gyermekeknek a magyar nyelvtanulásban nagyon hasznosak a játékcsomagok és bőven használhatók 6 éves kor felett is. A dalok, mondókák bővítik a szókincset és játszva tanul magyarul a gyermek, megszereti a nyelvet a szülővel közös foglalkozások során.
Szókártyás mesekönyveinket pedig a már olvasni tanuló gyermekek is sikerrel forgathatják, a képes tördelés nekik is segít a szöveg elolvasásában és értelmezésében.

3. Miben különböznek a SzóKiMondóka mesekönyvek más mesekönyvektől?

Minden SzóKiMondóka mesekönyv képes tördeléssel készül, ami azt jelenti, hogy a mese legfontosabb szavait nagy betűkkel kiemeljük, mellette a jelentésüket pedig lerajzoljuk. Így a gyermek a szülő kérésére a képről tudja kimondani a mesében soron következő szót, ezáltal bekapcsolódik az olvasásba, megérti annak lényegét és sikerélménye lesz az olvasással kapcsolatban. Szókártyás mesekönyveinkkel, vagy játékcsomagjainkkal pedig párosíthatja is a könyvoldalon szereplő szavakat a szókártyákkal, így tovább fejlődik vizuális memóriája és örömmel fog játszani veled további szavas játékokat.
A SzóKiMondóka a gyermekek olvasóvá nevelését segíti. Míg más, hasonló korosztálynak szóló könyvek közös olvasása közben a gyermek általában az illusztrációt nézi, míg a felnőtt a szöveget olvassa, a SzóKiMondóka képes tördelése következtében a gyermek megnézi a szóalakot, többszöri olvasásra pedig felismeri, megjegyzi, kimondja azt.

Útközben című könyv

4. A Foglalkozz velem klub kiknek nyújt segítséget és hogyan?

Azoknak a szülőknek szeretnénk segíteni, akik szeretnének foglalkozni gyermekükkel, de nem tudják, hogy mihez nyúljanak. A klub abból a célból jött létre, hogy egy helyre gyűjtsük össze eddig megjelent dalainkat, mondókákat, közzé tegyük a filmeken látható játékokat és továbbfejlesszük eddig megjelent kiadványainkban található szavas játékokat. Évente 2-3 kiadványt tudunk csak megjelentetni a magas nyomdai költségek következtében, de ennél több van a tarsolyunkban. Ezért alkottuk meg a Foglalkozz velem! Klubbot, ahol további meséket, foglalkoztató oldalakat találsz, ha nem elég évente egy játékcsomag nektek a továbblépéshez.

5. 2007 óta New Yorkban élsz, az oktatás szempontjából mennyivel másabb ott az élet?

Nagyon. Nincs akkora különbség az óvoda és az iskola között, mint nálunk. Az iskolában is kisasztalokat ülnek körbe a gyermekek, egymás felé fordulva dolgoznak. A közös munka túlsúlyban van az önálló munkához képest, hisz az életben sem egyedül fognak dolgozni, ha felnőnek. A másik elfogadása és tisztelete a legfontosabb tudnivaló elsőben, minden csak azután következik. Az olvasás szeretetét könnyen emészthető mesekönyveken keresztül célozzák meg, a sikerélményre építenek első perctől fogva. Aki lemarad, azzal külön foglalkoznak, ha a tanárnak nincs rá kapacitása, akkor a fejlesztő pedagógus teszi ezt meg. A szülőket a tanárok bevonják, amennyire lehet, így a szülők ismerik és támogatják a tanárok munkáját és tudják, min dolgozik éppen a gyermek.

6. Milyen céljaid, terveid vannak a jövőben?

A SzóKiMondóka előtt a környezetvédelemben dolgoztam, oda szeretnék visszatérni. Véges az idő, és nagy változást kell elérnünk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. A SzóKiMondókába is kezdettől fogva beépítettem a környezeti nevelést, a játékcsomag sorozat ezért a 4 elemről, a természet megismeréséről szól. A SzóKiMondó Ökomesék pedig kifejezetten ezt a témát boncolgatják és újrapapírra nyomtattuk őket. A Nulla hulladék a hulladékmegelőzés témáját hozza közelebb a gyermekekhez, a Barátom, a fa pedig a fákra hívja fel a figyelmet, személyes kapcsolat kiépítésére ösztönzi a gyermekeket a környezetükben élő fákkal.
Már nincs annyi időnk, hogy ezek elegendő törekvések lennének a klímaváltozás megállítására. Ha akarom, hogy gyermekeink számára is élhető legyen a bolygó, most kell cselekednem, így elkezdtem a Sustainability Management képzést a Columbia Egyetemen New Yorkban és remélhetőleg, jövő ilyenkor már munkába állok a környezetvédelemben. Addig elkészülhetnek a sorozatok hátralévő fejezetei és automatizálhatom a folyamatokat a SzóKiMondókában. Hamarosan száz játékkal szeretnénk várni titeket a Foglalkozz velem! Klubban, de az ígéretünk az, hogy amennyiért belépsz, az marad a havidíjad örökre.

A SzóKImondóka játékok megvásárolhatóak: ITT

SzóKImondóka játékokról rövid videókat találsz:

ITT
ITT

 

 

AJÁNDÉK, NYOMTATHATÓ FEJLESZTŐ JÁTÉK!

 

ceruzás k-g

Segítség a „k-g” hangok megkülönböztetéséhez

 

Diszlexia - Az olvasás zavara

 

olvasás fejlesztése

Tudj meg többet a diszlexiáról ebben a cikkben!

 

Diszgráfia - Az írás zavara

 

diszgráfia fejlesztése

Ebben a cikkben mindent megtudhatsz a diszgráfiáról!

 

Diszkalkulia - A számolás zavara

 

diszkalkulia kezelése

A számolási zavarraól, azaz a diszkalkuliáról írtam ebben a cikkben részletesen!

 

Kulcsár - féle komplex mozgásfejlesztés

 

komplex mozgásfejlesztés

Nem csak személyesen de akár már ONLINE IS ELÉRHETŐ!

 

NILD Tanulás Terápia

 

NILD Tanulás Terápia

Balassagyarmat, Pásztó és Szécsény környékén.

 

Iskola előkészítő foglalkozás

 

iskola előkészítő foglalkozás

Játékos tanulást elősegítő foglalkozások  nagycsoportos óvodások részére.

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.