Miért fontos a helyes mozgásfejlődés?

Szerző:

szerző

A cikk szerzője, Szalai – Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója.

A tanulási nehézségek 70% – ért a fejletlen idegrendszer a felelős. Kutatások bizonyítják, hogy az idegrendszer érése és a mozgásfejlődés szoros kapcsolatban állnak. Ahogyan fejlődik a gyermek idegrendszere, úgy lesz képes bonyolultabb mozgásformák kivitelezésére. Csecsemőkorban fontos, hogy a babák a különböző mozgásformákat egymást követve tanulják meg. A helyes sorrend a következő: forgás, kúszás, mászás, felállás, járás. Ezáltal az izmok megerősödnek és fejlődik az idegrendszer. Az idegrendszer fejletlenségére utal, ha a mozgásformák sorrendje felcserélődik vagy kimarad, vagy nem a megfelelő időben tudja a gyermek kivitelezni azokat. Minden gyermek más és más, ezért a szakemberek meghatároztak egy időintervallumot, hogy mikor kell az adott mozgásformát a gyermeknek elsajátítani. Amennyiben ettől eltér, érdemes szakemberhez segítségét kérni. Nézzük meg mire kell odafigyelni szülőként és mikor kell szakemberhez fordulni.

A helyes mozgásfejlődés sorrendben:

A gyerekek mozgásfejlődése már magzati korban a méhen belül elkezd fejlődni, de csak a környezeti ingerekre adott motoros válasz fejlődik ki. Tehát az újszülötteknek nincsenek olyan veleszületett mozgásai, amikkel függetlenné tenné őket a környezetüktől. Az ujjszülöttek bizonyos reflexekkel születnek, mint például a nyelés, csuklás, köhögés. Bizonyos reflexek meghatározott ideig még kiválthatók, ezek az idegrendszer fejlettségére utalnak és ezek alapozzák meg a későbbi összetett mozgásformákat is. Ilyenek pl: markolási reflex, talpi „fogó” reflex stb. Az újszülötteknél és csecsemőknél elemi mozgásminták is kiválthatóak. Az elemi mozgásminták a reflexektől, annyiban különböznek, hogy ezek folyamatosan ismétlődő mozgássorból állnak. pl: az elemi járás, elemi kúszás.

csecsemő

Egyes mozgásfajták kimaradása a későbbiekben gondot okozhat

Mozgásfejlődés 0-12 hónapos korig

1-2 hónapos csecsemő képes:

  • fejét 45 fokos szögben emelni és rövid ideig meg is tarja
  • jobb és bal oldalra fordítani a fejét

3 hónapos baba képes:

  • ülő helyzetben a fejét megtartja, nem csuklik hátra
  • válltól függetlenül mozdítja fejét

4 – 6 hónapos baba képes:

• hason támaszkodni nyitott tenyérrel
• hátáról minkét irányba fordulni
• szimmetrikusan fekszik a hasán és a hátán
• hason fekve támaszkodva 60-90 fokban fejét emeli és megtartja
• a körülötte lévő játékokat mindkét kezével egyformán megpróbálja elérni
• lábaival szívesen játszik

6 – 9 hónapos baba képes:

• hasról hátra és hátról hasra is a fordulásra
• helyet változtatni gurulva
• lábát megfogni és szájába venni
• négykéz láb hintáztatni magát
• váltott kézzel, lábbal kúszik, vagy kezeit
• egyre nagyobb mozgástérre van szüksége

9 – 12 hónapos baba képes

• szabályosan kúszik vagy mászik
• magától felül és egyensúlyban tartja magát ebben a helyzetben
• kapaszkodva feláll

megtanul ülni

10 – 11 hónaposan megtanul felülni és mászni

12-15 hónaposan képes:

• önállan megállni a lábán
• kapaszkodva képes oldalazva lépegetni
• néhány lépést önállóan megtenni

15-18 hónaposan képes:

• önállóan felállni és járni
• egyensúlyozva ülve játszani
• normál méretű bútorokra, lépcsőre felmászni

18-24 hónaposan képes:

• labdát dobni
• fel és leguggolni
• tárgyakat felvenni a földről
• lépcsőn segítséggel közlekedik
• hátrafelé és oldalazva is képes néhány lépés megtételére

Mozgásfejlődés 2 év korban

  • labdát rúg
  • páros lábbal ugrik
  • helyből ugrás és 10-15 cm magasról leugrik
  • lépcsőn kapaszkodva jár
  • futása összerendezett

A mozgás fejlődése 3 éves korban

  • lépcsőn váltott lábbal jár
  • 1-2 mp megy áll egy lábon
  • 30 cm magasról leugrik
  • futás közben élesen bekanyarodik és hirtelen megáll
  • triciklizik
A mozgás fejlődése 4 éves korban
  • Járás vonalon tyúklépésben
  • Kapaszkodás nélkül váltott lábbal közlekedik lépcsőn
  • 70 cm magasról leugrik
  • helyből 30-40 m tud előre ugrani
  • 3-4 kerekű járművet képes pedállal hajtani
  • futóbiciklivel képes közlekedni
A mozgás fejlődése 5 éves korban
  • egy lábon 10 mp képes megállni
  • gyorsan és koordináltan fut
  • helyből felugrással 180 fokot képes fordulni
  • páros lábbal folyamatosan hátrafelé tud ugrálni
  • lábait egymás elé téve gerendán jár
  • képes a hintát hajtani
  • bukfencezik
  • képes a fára felmászni
  • ügyesen mászókázik
mozgásfejlődés

A mozgásfejlődés helyes sorrendje minden életkorban nagyon fontos

A mozgás fejlődése 6 éves korban

  • egy lábon állva nyitott szemmel 10-15mp, csukott szemmel 6-10 mp képes megállni
  • 3-4 méteren képes vonalon járni
  • 25 cm kötél fölött át tud ugrani
  • helyből páros lábbal kb 1 méterre elugrik
  • képes kerékpározásra, ugrókötelezésre, ugróiskolázni, görkorcsolyázni

Mozgásfejlődés 7 éves korban

  • összetett mozgásokat képes elvégezni megfelelő egyensúlyozással
  • szóbeli utasítást követően globális feladatot megért és elvégez
  • az alapvető mozgásformákból sajátos sportági technikák is kialakulhatnak
  • képesek kitartóan mozogni

Mikor kell szakemberhez fordulni?

Minden mozgásformának megvan a maga ideje és sorrendje. Amennyiben a megadott időintervallumban a baba nem képes az adott mozgás kivitelezésére, érdemes védőnőt, gyerekorvost, gyógytornászt, korai fejlesztésben jártas gyógypedagógust, konduktort felkeresni.

Nagyon gyakoriak az izomtónus problémák, melyek a mozgásfejlődésben mutatnak eltérést. Ennek okait oxigénhiányos állapot vagy méhen belüli tartási probléma, örökletes tényezők, koraszületés, idegrendszeri sérülés okozza. Izomtónus rendellenesség abban nyilvánul meg, hogy a babák nem pontosan kivitelezik az egyes mozgásformákat, ezek a babák nem szeretnek hason feküdni, gyakran repülőznek a végtagjaikkal. A szakemberek speciális tornával segítik a baba mozgásfejlődését.

DSGM-Dévény torna

A Dévény torna Dévény Anna nevéhez köthető eljárás, amely egy új szemléletre épülő rehabilitációs rendszer, ami a hagyományos gyógytornától eltér. A módszer lényege, hogy képessé teszi a gyerekeket, felnőtteket azon mozgások elsajátítására, amelyekre korábban nem voltak képesek. Egy speciális manuális technikát (SMT) alkalmaz, amely a letapadt izmokat és inakat állítja helyre. Továbbá az idegrendszer ingerlésével ingereket juttatnak az agyba. Fontos a minél korábbi kezelések megkezdése, ez amiatt fontos, mert az agynak 5 hónapos korig van tartalékállománya, amit ha nem használnak leépül.

Bővebb információt itt találsz a módszerről

Amennyiben más mozgásfejlesztő módszerekről, terápiákról szeretnél többet tudni, olvasd el a hogyan segít a mozgásfejlesztés a tanulásban című blogbejegyzésemet. Itt https://www.jatszvaolvass.hu/hogyan-segit-a-mozgasfejlesztes/

Miért fontos a mászás?

Másik nagyon gyakori probléma, amikor a babák a mászás mozgásformát kihagyják és egyből felállnak és járni kezdenek. Gyakori kérdés, amit a szülők feltesznek, hogy miért is fontos a gyerekeknek a mászás.

A mászás a gerinc és hát izmait erősíti, ezáltal a gerinc megerősödik.

Segíti a két agyfélteke közötti kapcsolat kialakulását. Ez adja az alapot a jól koordinált mozgáshoz. Ez kihat a jobb és a bal agyfélteke fejlődésére is

A mászás az egyensúlyozó képesség alapja. Ekkor két kézen és két lábon egyensúlyoznak a babák, majd váltott kézzel és lábbal haladnak, mindeközben a térlátásuk is fejlődik. Hiszen mászás során a gyerek a jobb és a bal szemével is ránéz a kezére, ekkor tanul meg testközépvonalán átnézni. Ez fontos lesz az olvasás tanulásánál.

Miért okozhat problémát, ha a baba túl korán áll fel?

Fontos, hogy a babák a nagymozgásokat egymást követve tanulják meg. Első az átfordulás mindkét irányba, majd kúszás, mászás, ezt követi a felülés, térdelés, majd felállás, járás. Ideális esetben a babák 9-12 hónapos korukban állnak fel. Ha ez korábban történik meg és a babának nem volt elég ideje gyakorolni a kúszást és a mászást, valószínűleg nem eléggé erősödtek meg az izmai a felálláshoz. Ezt onnan tudhatjuk meg, hogy a baba nem térdelésből áll fel, hanem karizomból húzza fel magát. Továbbá ortopédiai problémákat is okozhat a korai felállás, mert a fejletlen egyensúlyérzék miatt a lábfejével próbál egyensúlyozni.

Mit tehet a szülő, hogy elkerülje, hogy gyermeke idő előtt felálljon?

• ne állítsa fel gyermekét mielőtt önmagától képes lenne rá
• ha mégis feláll, fektesse le és terelje el a figyelmét más játékkal
• forduljon szakemberhez, ha úgy ítéli meg, hogy a nagymozgásokat gyermeke nem gyakorolta eleget és izmai nem elég erősek a felálláshoz.
• ne használjon bébikompot

Miért káros a bébikomp használata?

Sok esetben a szülők felállni és járni nem tudó gyermeküket bébikompba teszik, amit a baba nagyon élvez, mert jobban lát és önállóan tud közlekedni. Emellett nagyon káros a babára nézve. Minél több időt tölt a bébikompban, annál kevesebbet tudja gyakorolni a kúszást, mászást, ami erősíti az izmait. Továbbá kifejezetten nem ajánlott a bébikomp, mert a gyermekek lábujjhegyen járnak és ez rögzül is később járni és futni is így fognak.

A bébikomp balesetveszélyes, több országban be is tiltották a forgalmazását. Statisztikák is kimutatják, hogy több ezer gyereket ér baleset bébikomp miatt, ami kórházi ellátást igényel. Csak az Egyesült Államokban 2002-ben több, mint 2000 gyerek szorult korházi ápolásra bébikomppal történő baleset miatt. Ezeknek a gyerekeknek 70%-a egy évesnél fiatalabb volt.

Mit tehetünk a megfelelő mozgásfejlődés érdekében?

Biztosítsunk minél több lehetőséget a mozgásra.

Csak olyan mozgásformát kérjünk a gyermektől, amely az életkora szerint elvárható tőle.

Énekeljünk és mondókázzunk minél többet, mozgással kísérve.

Lehetőségekhez képest töltsünk minél több időt a játszótéren és engedjük, hogy sokféle játékokat kipróbálhasson.

Labdázzunk gyakran, gurítsuk, dobjuk, rúgjuk stb.

Dicsérjük sokat, ezzel motiváljuk a gyereket minél több mozgásra.

Felhasznált irodalom mozgásfejlődés témában:
Hajtó,Major,Sósné,Tóth (2014) Őrzők. Országos Tisztorvosi Hivatal. Budapest.
Letöltés helye: https://mek.oszk.hu/15800/15817/15817.pdf

AJÁNDÉK, NYOMTATHATÓ FEJLESZTŐ JÁTÉK!

 

ceruzás k-g

Segítség a „k-g” hangok megkülönböztetéséhez

 

Diszlexia - Az olvasás zavara

 

olvasás fejlesztése

Tudj meg többet a diszlexiáról ebben a cikkben!

 

Diszgráfia - Az írás zavara

 

diszgráfia fejlesztése

Ebben a cikkben mindent megtudhatsz a diszgráfiáról!

 

Diszkalkulia - A számolás zavara

 

diszkalkulia kezelése

A számolási zavarról, azaz a diszkalkuliáról írtam ebben a cikkben részletesen!

 

Kulcsár - féle komplex mozgásfejlesztés

 

komplex mozgásfejlesztés

Nem csak személyesen de akár már ONLINE IS ELÉRHETŐ!

 

NILD Tanulás Terápia

 

NILD Tanulás Terápia

Balassagyarmat, Pásztó és Szécsény környékén.

 

Iskola előkészítő foglalkozás

 

iskola előkészítő foglalkozás

Játékos tanulást elősegítő foglalkozások  nagycsoportos óvodások részére.

GOH - GMP Beszédészlelés vizsgálat és fejlesztés

 

Nehézségei esetén a gyermek iskolai teljesítménye kudarcossá válhat.